7.3 Kommunizmus [5,4]
Az elõbbiekben kifejtett humanista, azaz ``emberhívõ'' gondolatok
gyakorlatilag
materialista
eszmék, hisz Istent elvetve az ember is csak
anyagból állóvá válik, és ebben hinni csupán az anyag magasrendûen
szervezett formájában való hitet jelent. Természetesen meg lehet kísérelni
az ``emberhitet'' keresztény elemekkel vegyíteni, mint ahogy pl. Murphy
teszi a tudatalatti vallásának kifejtésében (lásd 4.2.3. fejezet,
. oldal), de a gondolat következetes végigvitele a
teljes materializmushoz vezet el. Erre jutott sok filozófus és gondolkodó a
18. században, mint pl.
Feuerbach,
és munkájukat a 19. század
``nagy'' materialista filozófusai tetõzték be, akik közül leginkább
Marx
és
Engels
azok, akik tanításainak következménye még ma is velünk él, még ma is
mérgezi sok ember gondolkozását. Ennek beható vizsgálata alapos filozófiai,
szociológia és politikai tanulmányok tárgya lehetne. Itt csak a
legközismertebb tévedésekre szeretnénk felhívni a figyelmet.
Marx és Engels szellemi elõdjüknek tartották a humanista gondolkodókat, de
az alapgondolatot (az ember a legfelsõbb hatalom) a végsõkig következetesen
végigvitték, és kijelentették pl. a következõket: (itt nagyon egyszerûsítve
közölve a gondolatokat)
- Az anyag mindennek az alapja, meghatározója
- A tudat csak a magasan szervezett anyag egyfajta mûködése,
funkciója, a társadalmi lét határozza meg
- Isten nincs, a ``vallás a népek ópiuma''
- A vallás és az Istenbe vetett hit ellen küzdeni kell
- Az igazság (filozófiai és társadalmi) terjesztéséhez megengedettek
az erõszakos eszközök is (pl.
proletárdiktatúra,
keresztények üldözése)
- A
dialektikus materializmus
alapjain állva, a munkásosztályra
alapozva egy
új kor
köszönt az emberiségre, melyben megszûnik minden
szenvedés, probléma.
Érdemes megfigyelni pl. az utolsó gondolatot, ami nagyon beleillik a mai
New Age
mozgalom alapeszméjébe: Isten nélkül paradicsomi állapotokat hozunk
létre a földön az ember saját erejébõl.
Bár a kommunizmus illetve
szocializmus
a 20. században a világ jelentõs
részén politikai hatalomra jutott, a század végére a legtöbb helyen
megbukott, mint uralkodó politikai irányzat. Az általuk terjesztett eszmék
és azok az emberek, akik hasznot hajtottak belõlük jelen vannak közöttünk,
és sok keresztény sem jelölte ki magában a kommunizmus pontos helyét, sok a
téves elképzelés ezzel kapcsolatban. Ezek közül említünk meg itt néhányat és
adjuk rövid cáfolatát.
Gyakran hallhatjuk az alábbi vélekedést: ``A kommunizmus jó célokat tûzött
ki, csak az emberek tökéletlensége miatt nem valósult meg az.'' Mi igaz
ebbõl? Valóban jó célokat tûzött ki a kommunizmus (Marxizmus)? A célok
egyike, a teljes egyenlõségen alapuló társadalom, a pénz uralmának
megszüntetése valóban jó cél, de ezt nem Marx és Engels találta ki, hanem
több középkori keresztény gondolkodó is jutott hasonló gondolatokra.
Csak egy példát említve:
Mórucz szent Tamás
ilyen gondolatokat is
kifejtett
``Utópia''
c. könyvében. (Ez a könyvcím fogalommá vált,
mely a szebb jövõrõl alkotott elképzelések mûfaját jelöli meg.) Szent
Tamás az általa elképzelt ideális társadalom alapjául a
kereszténységet jelölte meg, amiért a marxista gondolkodók alaptalan
álmodozásként kezelték mûvét, és az iskolai oktatásban legfeljebb a
cáfolatáról vagy egy-egy részletérõl lehetett hallani sok évtizedig.
Ezért sokan ma is azt hiszik, hogy Marx és Engels volt az elsõ, akik
valami szép, egyenlõségen alapuló társadalmat képzeltek el, míg a
keresztény gondolkodók a középkorban csakis a fennálló feudális rendet
támogatták. Ha Te is így gondolod, kedves Olvasó, gondolj bele, kik
írták azokat a könyveket, melyekbõl ezeket tanultad. Lehet-e hinni
nekik?
De nem szabad elfelejteni, hogy a kommunizmus céljai közül csak az egyik
volt az ``igazságos társadalom''. Egészen alapvetõ célok közt szerepelt (már
a kezdetek kezdetétõl is) az istenhit teljes kiirtása az emberek
gondolkozásából, továbbá a proletárdiktatúra, ami már Marx mûveiben is
erõszakos, fegyveres
terrort
jelentett, és ami elengedhetetlen a kommunizmus
megvalósításához. E két utóbbi cél sokkal jobban megvalósult, mint az
igazságos társadalom létrehozása a ténylegesen létrejött kommunista
rendszerekben. A 20. századi kommunista diktatúrák becslések szerint
80-100 millió áldozatot követeltek.
A kommunizmust nem lehet összhangba hozni a kereszténységgel, mert az már
alapjaiban deklarálta, hogy a dialektikus materializmus alapjain áll.
Természetesen keresztény emberek is küzdhetnek a javak igazságosabb
elosztásáért és a történelem során sok keresztény sokat tett e téren is
(pl. ... pápa több körlevelet szentelt ennek a gondolatnak), de ez
irányú erõfeszítéseik alapja mindenképp a kereszténység kell legyen és nem
egy materialista filozófia. Nyilvánvalóan ellenkezik Jézus
gondolataival az, hogy erõszakkal, proletár forradalommal vegyük ki a
gazdagok kezébõl a pénzt és a hatalmat. Márpedig Marx és Engels elméletileg,
Lenin
pedig gyakorlatilag is ezt végezte.
Mi a helyzet azzal az állítással, hogy a kommunizmus eredetileg jót akart, a
kezdeti lépések jók voltak, csak késõbb jutottak uralomra hatalomvágyó
``rossz kommunisták''? Akik ezt állítják, gyakran hivatkoznak pl. Lenin
személyére, aki sokak szerint egy követendõ példa, szelíd ember volt, csak
sajnos túl hamar meghalt. A valóság az, hogy Lenin ugyanolyan véreskezû
diktátor volt, mint mondjuk
Sztálin.
Történelmi tény, hogy Lenin
rendelkezései nyomán nyíltak meg az elsõ embertelen szibériai
munkatáborok
(a késõbbi német
koncentrációs táborok
ötletadói), a Lenin által kidolgozott
törvényjavaslatok (amik gépiesen elfogadásra kerültek) alapoztak meg olyan
``jogrendszert'', melyben bárki bármikor kényszermunkára volt fogható, ha a
``forradalmi osztályöntudat által vezetett'' hatóság ezt jónak látta.
(Pl. szovjetellenes szervezkedés gondolatáért is sok év
kényszermunkát adtak emberek tízezreinek.) Lenint egyedül viszonylag
korai halála akadályozta meg abban, hogy ugyanannyi szenvedés
társulhasson nevéhez, mint Sztálinéhoz.
A világ más részein uralomra jutott kommunista rendszerek is véres
``proletárdiktatúra'' alkalmazásával erõsítették meg hatalmukat. Így
volt ez Magyarországon is, ahol választási csalással, a megszálló
szovjet hadsereg hathatós támogatásával jutottak hatalomra, majd
politikai és ideológiai ellenfeleiket szabályosan legázolták, nyíltan
egyházellenesen viselkedtek sokszor a kifejezett keresztényüldözésig
is eljutottak és sok mártírt adtak az Egyháznak. Csak az emberek
ellenállásán múlt, hogy enyhíteni kényszerültek a terroron és csak
miután gazdaságilag tönkretették az országot és a hatalmuk végsõ
alapját jelentõ Szovjetúnió is haldokolni kezdett vonultak vissza a
kizárólagos hatalomgyakorlástól. Itt se volt sehol sem a ``jó kezdet,
amit csak késõbb rontottak el''.
II. János Pál pápa több alkalommal szólt a kommunizmus és enyhébb
változata, a szocializmus veszélyeirõl, bûneirõl.
A
fatimai
jelenések egy része is a kommunizmussal foglalkozik, mint az
egész világot fenyegetõ tévtanítással.
Ezen tények tükrében a kommunizmus egyértelmûen olyan eszmerendszer, mely a
kereszténységgel semmiképp nem hozható összhangba. Ugyanúgy tévedésben
vannak azok az emberek, akik azt hiszik, hogy egy feljavított,
szalonképesebbé fésült kommunizmus (szocializmus) és a kereszténység közös
nevezõre hozható, mint akik az agykontrollt és a kereszténységet
próbálják vegyíteni. Bizonyos felszíni elemekben lehet hasonlóságot
kimutatni, de az alapvetõ tételek és a gyakorlati megvalósítás
gyümölcsei egyértelmûen megmutatják a két eszmerendszer
kibékíthetetlen ellentétét. Ennek az ellentétnek természetesen nem
szabad a személyek közötti harcban megnyilvánulnia, hisz Jézus
tanítása szerint imádkoznunk kell ellenségeinkért, és nem átkozni
õket, de azt azért tudnunk kell, hogy a kommunizmus és a kereszténység
nem egyeztethetõ össze.