7.3 Kommunizmus [5,4] Az elõbbiekben kifejtett humanista, azaz ``emberhívõ'' gondolatok gyakorlatilag materialista  eszmék, hisz Istent elvetve az ember is csak anyagból állóvá válik, és ebben hinni csupán az anyag magasrendûen szervezett formájában való hitet jelent. Természetesen meg lehet kísérelni az ``emberhitet'' keresztény elemekkel vegyíteni, mint ahogy pl. Murphy teszi a tudatalatti vallásának kifejtésében (lásd 4.2.3. fejezet, . oldal), de a gondolat következetes végigvitele a teljes materializmushoz vezet el. Erre jutott sok filozófus és gondolkodó a 18. században, mint pl. Feuerbach,  és munkájukat a 19. század ``nagy'' materialista filozófusai tetõzték be, akik közül leginkább Marx  és Engels  azok, akik tanításainak következménye még ma is velünk él, még ma is mérgezi sok ember gondolkozását. Ennek beható vizsgálata alapos filozófiai, szociológia és politikai tanulmányok tárgya lehetne. Itt csak a legközismertebb tévedésekre szeretnénk felhívni a figyelmet. Marx és Engels szellemi elõdjüknek tartották a humanista gondolkodókat, de az alapgondolatot (az ember a legfelsõbb hatalom) a végsõkig következetesen végigvitték, és kijelentették pl. a következõket: (itt nagyon egyszerûsítve közölve a gondolatokat) Az anyag mindennek az alapja, meghatározója A tudat csak a magasan szervezett anyag egyfajta mûködése, funkciója, a társadalmi lét határozza meg Isten nincs, a ``vallás a népek ópiuma'' A vallás és az Istenbe vetett hit ellen küzdeni kell Az igazság (filozófiai és társadalmi) terjesztéséhez megengedettek az erõszakos eszközök is (pl. proletárdiktatúra,  keresztények üldözése)  A dialektikus materializmus  alapjain állva, a munkásosztályra alapozva egy új kor  köszönt az emberiségre, melyben megszûnik minden szenvedés, probléma. Érdemes megfigyelni pl. az utolsó gondolatot, ami nagyon beleillik a mai New Age  mozgalom alapeszméjébe: Isten nélkül paradicsomi állapotokat hozunk létre a földön az ember saját erejébõl. Bár a kommunizmus illetve szocializmus  a 20. században a világ jelentõs részén politikai hatalomra jutott, a század végére a legtöbb helyen megbukott, mint uralkodó politikai irányzat. Az általuk terjesztett eszmék és azok az emberek, akik hasznot hajtottak belõlük jelen vannak közöttünk, és sok keresztény sem jelölte ki magában a kommunizmus pontos helyét, sok a téves elképzelés ezzel kapcsolatban. Ezek közül említünk meg itt néhányat és adjuk rövid cáfolatát. Gyakran hallhatjuk az alábbi vélekedést: ``A kommunizmus jó célokat tûzött ki, csak az emberek tökéletlensége miatt nem valósult meg az.'' Mi igaz ebbõl? Valóban jó célokat tûzött ki a kommunizmus (Marxizmus)? A célok egyike, a teljes egyenlõségen alapuló társadalom, a pénz uralmának megszüntetése valóban jó cél, de ezt nem Marx és Engels találta ki, hanem több középkori keresztény gondolkodó is jutott hasonló gondolatokra. Csak egy példát említve: Mórucz szent Tamás  ilyen gondolatokat is kifejtett ``Utópia''  c. könyvében. (Ez a könyvcím fogalommá vált, mely a szebb jövõrõl alkotott elképzelések mûfaját jelöli meg.) Szent Tamás az általa elképzelt ideális társadalom alapjául a kereszténységet jelölte meg, amiért a marxista gondolkodók alaptalan álmodozásként kezelték mûvét, és az iskolai oktatásban legfeljebb a cáfolatáról vagy egy-egy részletérõl lehetett hallani sok évtizedig. Ezért sokan ma is azt hiszik, hogy Marx és Engels volt az elsõ, akik valami szép, egyenlõségen alapuló társadalmat képzeltek el, míg a keresztény gondolkodók a középkorban csakis a fennálló feudális rendet támogatták. Ha Te is így gondolod, kedves Olvasó, gondolj bele, kik írták azokat a könyveket, melyekbõl ezeket tanultad. Lehet-e hinni nekik? De nem szabad elfelejteni, hogy a kommunizmus céljai közül csak az egyik volt az ``igazságos társadalom''. Egészen alapvetõ célok közt szerepelt (már a kezdetek kezdetétõl is) az istenhit teljes kiirtása az emberek gondolkozásából, továbbá a proletárdiktatúra, ami már Marx mûveiben is erõszakos, fegyveres terrort  jelentett, és ami elengedhetetlen a kommunizmus megvalósításához. E két utóbbi cél sokkal jobban megvalósult, mint az igazságos társadalom létrehozása a ténylegesen létrejött kommunista rendszerekben. A 20. századi kommunista diktatúrák becslések szerint 80-100 millió áldozatot követeltek. A kommunizmust nem lehet összhangba hozni a kereszténységgel, mert az már alapjaiban deklarálta, hogy a dialektikus materializmus alapjain áll. Természetesen keresztény emberek is küzdhetnek a javak igazságosabb elosztásáért és a történelem során sok keresztény sokat tett e téren is (pl. ... pápa több körlevelet szentelt ennek a gondolatnak), de ez irányú erõfeszítéseik alapja mindenképp a kereszténység kell legyen és nem egy materialista filozófia. Nyilvánvalóan ellenkezik Jézus gondolataival az, hogy erõszakkal, proletár forradalommal vegyük ki a gazdagok kezébõl a pénzt és a hatalmat. Márpedig Marx és Engels elméletileg, Lenin  pedig gyakorlatilag is ezt végezte. Mi a helyzet azzal az állítással, hogy a kommunizmus eredetileg jót akart, a kezdeti lépések jók voltak, csak késõbb jutottak uralomra hatalomvágyó ``rossz kommunisták''? Akik ezt állítják, gyakran hivatkoznak pl. Lenin személyére, aki sokak szerint egy követendõ példa, szelíd ember volt, csak sajnos túl hamar meghalt. A valóság az, hogy Lenin ugyanolyan véreskezû diktátor volt, mint mondjuk Sztálin.  Történelmi tény, hogy Lenin rendelkezései nyomán nyíltak meg az elsõ embertelen szibériai munkatáborok  (a késõbbi német koncentrációs táborok  ötletadói), a Lenin által kidolgozott törvényjavaslatok (amik gépiesen elfogadásra kerültek) alapoztak meg olyan ``jogrendszert'', melyben bárki bármikor kényszermunkára volt fogható, ha a ``forradalmi osztályöntudat által vezetett'' hatóság ezt jónak látta. (Pl. szovjetellenes szervezkedés gondolatáért is sok év kényszermunkát adtak emberek tízezreinek.) Lenint egyedül viszonylag korai halála akadályozta meg abban, hogy ugyanannyi szenvedés társulhasson nevéhez, mint Sztálinéhoz. A világ más részein uralomra jutott kommunista rendszerek is véres ``proletárdiktatúra'' alkalmazásával erõsítették meg hatalmukat. Így volt ez Magyarországon is, ahol választási csalással, a megszálló szovjet hadsereg hathatós támogatásával jutottak hatalomra, majd politikai és ideológiai ellenfeleiket szabályosan legázolták, nyíltan egyházellenesen viselkedtek sokszor a kifejezett keresztényüldözésig is eljutottak és sok mártírt adtak az Egyháznak. Csak az emberek ellenállásán múlt, hogy enyhíteni kényszerültek a terroron és csak miután gazdaságilag tönkretették az országot és a hatalmuk végsõ alapját jelentõ Szovjetúnió is haldokolni kezdett vonultak vissza a kizárólagos hatalomgyakorlástól. Itt se volt sehol sem a ``jó kezdet, amit csak késõbb rontottak el''. II. János Pál pápa több alkalommal szólt a kommunizmus és enyhébb változata, a szocializmus veszélyeirõl, bûneirõl. A fatimai  jelenések egy része is a kommunizmussal foglalkozik, mint az egész világot fenyegetõ tévtanítással. Ezen tények tükrében a kommunizmus egyértelmûen olyan eszmerendszer, mely a kereszténységgel semmiképp nem hozható összhangba. Ugyanúgy tévedésben vannak azok az emberek, akik azt hiszik, hogy egy feljavított, szalonképesebbé fésült kommunizmus (szocializmus) és a kereszténység közös nevezõre hozható, mint akik az agykontrollt és a kereszténységet próbálják vegyíteni. Bizonyos felszíni elemekben lehet hasonlóságot kimutatni, de az alapvetõ tételek és a gyakorlati megvalósítás gyümölcsei egyértelmûen megmutatják a két eszmerendszer kibékíthetetlen ellentétét. Ennek az ellentétnek természetesen nem szabad a személyek közötti harcban megnyilvánulnia, hisz Jézus tanítása szerint imádkoznunk kell ellenségeinkért, és nem átkozni õket, de azt azért tudnunk kell, hogy a kommunizmus és a kereszténység nem egyeztethetõ össze.

	Következõ: 7.4 Gyakorlati materializmus, a Elõzõ: 7.2 Humanizmus [4,4] Fel: 7 Egyéb tévtanítások