2.3 A tévtanítások sikerének oka [5,3]

Miért vonzanak tömegeket a kereszténységgel össze nem egyeztethetõ tanítások? Ez önmagában egy teljes könyv anyaga lehetne, ezért itt röviden csak az általunk legfontosabbnak ítélt gondolatokat szeretnénk közölni.

Legalapvetõbb oknak azt jelölhetjük meg, hogy az emberek többségében benne van a láthatón túli világ megismerésének vágya, a természetfeletti keresésének ösztöne, csakhogy napjaink információdzsungelében könnyû eltévedni az ilyen témájú tanítások közt. A helyes út megtalálását az emberi természet romlottsága és a Sátán zavaró tevékenysége együttesen nehezíti. Ezek többféle módon konkretizálódhatnak egyes helyzetekben. A legfontosabbakat a következõkben igyekszünk összefoglalni.

Lehetséges, hogy az igazságot keresõ ember nem hallott a kereszténységrõl. A világ számtalan helyére nem jutottak el még az Evangélium  hirdetõi. Ilyenkor természetes, hogy nem keresztény eszméket vallanak az emberek. Bár õszinte istenkereséssel sok igazságra rá lehet jönni (pl. a teremtõ Isten létezésére következtetni lehet a természet szépségébõl és rendjébõl), a bûnbeesett embernek szüksége van az isteni kinyilatkoztatásra,  így Jézus tanításának megismerése nélkül magától az ember nem képes teljesen visszatalálni Istenhez. Az ily módon emberi erõbõl létrejövõ vallások számtalan helyes ismeretet tartalmazhatnak Istenrõl és az emberi természetrõl, de a kinyilatkoztatás nélkül tökéletlenek maradnak, enyhébb esetben emberi, súlyosabb esetben sátáni forrásokból származó részek is belekeverednek. Ez az eset azonban kívül esik könyvünk hatókörén, mert itt a környezetünkben található tévtanításokról szólunk, és Európában gyakorlatilag mindenki hallott már a kereszténységrõl.

Gyakoribb eset viszont az, amikor a keresõ ember nem hitelesen hallott a kereszténységrõl. Ennek egyik oka az, hogy a tömegtájékoztatást uraló emberek és szervezetek értékrendjével ellentétes a kereszténység, így a mai ember fõ információforrásából, a TV-bõl, de a nagy példányszámú újságokból is többnyire torzított információk érkeznek a kereszténységgel kapcsolatban. Ez a tendencia lényegében az egész világon megfigyelhetõ az utóbbi 50 év történelmében. A szocialista rendszerekben  kifejezetten tiltva vagy erõsen cenzúrázva voltak a keresztény szellemû médiák, a demokratikus jellegû rendszerekben erõs tiltás ugyan nem volt, az üzleti szemlélet azonban az olcsó szórakozást, az emberek primitívebb igényeit elõtérbe helyezõ csatornákat juttatta olyan helyzetbe, mellyel a keresztény tömegtájékoztatás nem tudott lépést tartani. (Fiatalabb olvasóink csak utóbbi hatásait tapasztalhatják meg, az idõsebbek még bizonyosan emlékeznek az elõbbire is.)

Ez azonban még nem magyarázza meg a kereszténység válságát Magyarországon és Európában. Sajnálattal kell elismernünk (II. János Pál pápával  összhangban), hogy sokszor mi, keresztények nem hirdetjük hitelesen az örömhírt se életünk példájával, se szavainkkal. A ``keresztény'' szó sokak számára politikai, erkölcstani vagy kultúrális fogalommá vált, pedig a szó eredeti jelentése: ``krisztusi'', azaz olyan ember, aki Jézus Krisztus tanítását követi. Õ pedig nem pusztán erkölcstant és viselkedési normákat és legkevésbé sem politikai elveket hirdetett, hanem Isten titkaiból is kinyilatkoztatott dolgokat, parancsba adta a hit hirdetését, a bûnbánat  szükségességét, az Õ testének magunkhoz vételét, elküldte a Szentlelket,  aki bennünk él és még sok egyebet is mondott és tett, amit a ``keresztény országok'' lakóinak túlnyomó többsége nem tart alapvetõ fontosságúnak, hanem megáll azon a szinten, amely a Tízparancsolat nagyjábóli betartását már keresztény magatartásnak gondolja.

Sok templomba járó ember hitbeli alapkérdésekkel nincs tisztában (sokan pl. nem hiszik, hogy Jézus valóban feltámadt), sokak életén csak vékony máz a vallás, csak bizonyos szokások és parancsok betartásává silányul a keresztény élet. A keresztényekrõl általánosan kialakított kép fõ elemei nem vonzóak az emberek számára, mivel a hiányzó alapok, azaz a tudatos és gyökeres Istenhez fordulás hiánya miatt a Lélek gyümölcsei csak igen korlátozottan mutatkoznak meg. Konkrétabban: a magukat kereszténynek valló emberek sokaságán csak nyomokban fedezhetõ fel a szeretet, öröm, békesség, türelem, jóság, kedvesség, azaz mindzak a dolgok, melyeket szent Pál a minden keresztényben mûködõ Szentlélek gyümölcseiként sorol fel. (Lásd Gal 5,22-23 .) Ennek csak részben az az oka, hogy az emberek gondolkozását befolyásoló tömegkommunikáció ad torz képet a keresztényekrõl. Valóban sajnálatosan kevés a hitüket bátran felvállaló, a Lélek gyümölcseit termõ ember és család a mai világban.

Sokszor az Egyházhoz tartozó emberek hithirdetése sem olyan, ami hitelesen közvetítené Jézus tanítását az emberek felé. Egyik oldalról nagyon sok jó írás, beszéd, TV-mûsor létezik, mely a már megtért, vallásukat gyakorló emberek számára ad segítséget elméleti tudásuk, hitbeli elmélyülésük fejlesztésében. Másik oldalról viszont nagyok a hiányosságok, azaz a nem hívõk megszólítása, az Evangélium ``hitetleneknek'' való hirdetése sok kívánnivalót hagy maga után. Száz évvel ezelõtt Európában szinte csak az volt a kérdés, hogy melyik egyházhoz tartozik valaki, ma az, hogy tartozik-e egyátalán valahová. Régebben a társadalmi elvárások miatt még a nem teljesen meggyõzõdésés keresztény emberek is gyakorolták vallásuk elemi elõírásait, így templomokban tartott missziókkal az emberek nagy része megszólítható volt. Magyarországon pl. az 1930-as és 40-es évek folyamán templomi missziók és keresztény egyletek szervezésével a hitélet hatalmas fellendülése következett be, amit csak a kommunista terror tudott megfékezni. Mára a helyzet gyökeresen megváltozott: gyakorlatilag pogány környezetben élünk, azaz a templomokban, keresztény újságokban megjelenõ akármilyen jó tanítás is csak kevesekhez jut el. Mára Európa újra missziós terület lett. II. János Pál pápa sok körlevelében ír errõl és arról, hogy Európát újra kell evangelizálni. Ezzel kapcsolatban már sok lépés történt (pl. a katekumenátus intézményének felélesztése), de a legtöbb egyházközségben és egyházmegyében a gyakorlatban még nagyon kis hatása van az evangelizációnak.

Mindez oda vezet, hogy a látható világon túli dolgok után érdeklõdõ, jószándékúan keresõ ember elõbb akad valamilyen okkult, ezoterikus, new age-es tanításra, mint keresztényre. Különösen igaz ez, ha azokat a témákat tekintjük, melyek a keresõ embereket foglalkoztatják. Az ilyen emberek ugyanis a legalapvetõbb kérdéseket teszik fel, mint pl. ``Mi történik a halál után?'', ``Van-e lélek?'', ``Ki az erõsebb, az Isten vagy a Sátán?'', ``Milyen jövõ vár rám?'', ``Vannak-e természetfeletti képességeim?'', míg a keresztény erkölcsi normákról, Magyaroroszág ezeréves keresztény múltjáról, egy új templom felépítésérõl szóló információk teljesen hidegen hagyják. A tévtanításokkal foglalkozó iratok viszont pontosan az alapvetõ kérdésekre igérnek és adnak érthetõ (bár többnyire téves) választ, és így óhatatlanul ide sodródik a keresõ emberek jelentõs hányada. Ez nemcsak a teljesen hitetlenekre igaz, hanem még a templomba járó, hitoktatásban részesült emberekre is, hisz az említett alapkérdésekre többnyire csak a gyerekkori hitoktatásban kaptak választ, de az a gyerekek felfogóképességéhez volt méretezve, egy felnõttet viszont nem elégít ki. A tapasztalat azt mutatja, hogy a templomba járó emberek többsége bizonytalan a fent említett kérdésekhez hasonló témákban, és ezért könnyen érdeklõdéssel vesz kezébe olyan könyvet, mely ezekre ígér választ és a hamis, de tetszetõs válaszok könnyen megtévesztik, hisz rendszerezett hittani ismeretei a gyerekkor szintjén vannak.

A tévtanításokat pedig sokszor szándékosan olyan formában adják közre, mely a keresõ emberekre vonzólag hat. Választ ígérnek az alapvetõ kérdésekre, megígérik pl., hogy egy könyv elolvasása és tanácsainak betartása révén megnövekszik olvasójának intelligenciája, megérti a Világmindenséget kormányzó erõket, bepillantást kap a szellemvilágba. Ezen kívül gyakran az ember pénz, siker és hatalom utáni vágyára is hatnak anyagi vagy karrierbeli elõmenetellel kecsegtetve az olvasót. Sokszor olyan dolgokkal ``etetik be''  az érdeklõdõt, amit hallani szeretne, tehát érdekes, csábító formában adják elõ a tanítást. Ez nem új jelenség, hisz már az õskereszténység idején is így volt:

	Kérve-kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélkezni fog élõk és holtak fölött, az Õ eljövetelére és országára: hirdesd az evangéliumot, állj vele elõ, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel. Mert jön idõ, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják. 2Tim 4,1-4

Ebben a szellemben kötelességünk érvelni, inteni, buzdítani türelemmel és hozzáértéssel, nehogy a mesék húzzák magukhoz körülöttünk elõ testvéreinket.

De legfõbb kötelessége a keresztényeknek, hogy éljék a szeretetet  úgy, hogy az meglátszódjék mindenki irányában. Keresztény szeretetünk fogyatkozása egy-egy területen a tévtanításoknak ad kezébe fegyvert. Például sajnálatosan elhanyagolt napjainkban a kereszténység közösségi  oldala, azaz a keresztény emberek a vasárnapi misén kívül lényegében nem találkoznak egymással. Ez azt jelenti, hogy nem alakulnak ki emberi kapcsolatok, a hívek magukra maradnak magánéleti problémáikkal, hitbeli kérdéseikkel, nincs kitõl segítséget vagy tanácsot kérjenek, hisz a pap nem ér rá mindenkivel foglalkozni, és ha rá is érne, sok problémához nem egy pap tanácsára, hanem egy hasonló helyzetû hívõ ember segítségére lehet szükség. A közösség megélését sok mozgalom teljesebben kínálja fel, mint a legtöbb katolikus plébánia, sõt, sokszor a katolikus kisközösségek csak épphogy megtûrtek egy-egy területen és minden lépésüket gyanakvás kíséri saját plébániájuk részérõl. Pedig a mai embernek nagy szüksége van átlátható méretû csoporthoz tartozásra, arra, hogy megélje, hogy õ is fontos, õ is számít, õ is bátran kérdezhet. Sok ismerõsünk ilyen tapasztalatokról számol be nem keresztény csoportokkal, tanfolyamokkal kapcsolatban: ``Az ... csoportban bátran kérdezhetek a vezetõtõl, nem ráz le gyorsan.'', ``A ... összejövetelen cselekvõ félként vagyok ott, számít az én meditációm is.'' Ugyanezt viszont keresztény körökben nem tapasztalták, és ez is egy fontos dolog, ami miatt hiteltelenné vált számukra a kereszténység.

Sokszor bekövetkezik tehát az, hogy az ember a kereszténység elemi külsõ cselekedeteit megtartja (pl. eljár templomba), de mellette egyéb csoportokba (pl. agykontroll) is eljár, otthon okkult dolgokkal vagy keleti vallási gyakorlatokkal foglalkozik, betegségében nem Istenhez (és az orvosokhoz) fordul, hanem mindenféle álmisztikus gyógymódokat követ. Mindeközben általában nincs a közelében senki, aki felvilágosítána mondjuk az okkultizmus veszélyeirõl, és lényegében jóhiszemûen kerül a tévtanítások birodalmába.

	Következõ: 3 Klasszikus okkultizmus Elõzõ: 2.2 A tévtanítások forrása Fel: 2 ``Vigyázzatok, nehogy valaki