next up previous contents index

2.2 A tévtanítások forrása [4,3]

A kereszténység az isteni kinyilatkoztatásra támaszkodva hirdeti, hogy Isten jónak teremtette az embert, de az szabad akaratából megszegte Isten parancsát (õsbûn),  aminek következtében emberi természetünk megromlott. Ebbõl a megromlott állapotból az ember önerõbõl nem tud kikerülni, bármennyire is próbálkozik, ezért Isten maga segíti az embert vissza Õhozzá. Prófétái  által sok olyan dolgot közölt, mely hitünk alaptanításait érinti, de legteljesebben Fiában, Jézus Krisztusban nyilatkoztatta ki  magát, aki bár Istennel egylényegû volt, mégis megtestesült, vállalta az emberi lét korlátait, tanított, példát adott és kereszthalálával megváltott minden embert. A megváltás  mindenki számára nyitva áll, ha elfogadja Jézus tanítását, Tõle várja a szabadítást.

Azt is tudjuk a Szentírásból, hogy Isten az érzékszerveinken túli szellemvilágot  is teremtett, melynek tagjait különféle feladatokkal bízta meg és azok véghezviteléhez szükséges hatalommal is felruházta. Egyesek azonban fellázadtak Isten ellen, szembefordultak akaratával. Ezeket bukott angyaloknak,   démonoknak  vagy ördögöknek  nevezzük, vezetõjüket, aki Isten ellen fordulása elõtt feltehetõen igen nagy hatalommal bíró angyal volt, Sátánnak  hívjuk.1 A Sátán és a démonok az embert is Isten ellen szeretnék fordítani. A Teremtés könyvében olvashatjuk, hogy a Sátán aktív szerepet játszott az ember bûnbe esésében  az által, hogy félrevezetõ kérdésekkel elültette az emberben a kételyt: vajon Isten nem önzésbõl tiltotta meg, hogy egyenek arról a fáról? Mindamellett, a Sátánnak nem volt hatalma erõvel bûnre kényszeríteni Ádámot és Évát, csak próbára tudta tenni, más szóval megkísértette õket. Maga a bûn az ember tudatos beleegyezését is feltételezte.

Az elmondottakból következõen a tévtanításoknak két forrása lehetséges: az ember (esetleg több emberbõl álló csoport) és a Sátán.

Az emberek több okból is tévtanítások kitalálóivá válhatnak. Sokan jóhiszemûen fürkészik Istennel, a világ teremtésével, a szellemvilággal kapcsolatos dolgokat, de az ember megromlott természete miatt tévedéseket követnek el eközben. Amennyiben nem ismerik az isteni kinyilatkoztatást  vagy nem fogadják el annak hitelességét, biztos támasz nélkül maradnak, így könnyen hibás vagy egyenesen veszélyes utakra tévednek. Nyilvánvalóan ez a helyzet akkor, ha egy embercsoporthoz nem jutott el még az Evangélium, de még az ószövetségi kinyilatkoztatás sem, mint pl. a Jézus elõtti korokban a keleti vallások esetében. Bár néhány dologra a természetes emberi ész is rávezeteheti az õszintén keresõ embert, bizonyos, hogy magától nem tud mindig helyes válaszokat adni a nagy kérdésekre. Más a helyzet azokkal, akik tudatosan vetik el a megismert kinyilatkoztatást: õket sokszor a gõg  vezeti saját maguk által kitalált utakra, de nem elhanyagolható az sem, hogy épp a keresztények nem hiteles élete miatt nem hisz az általuk tanítottak hitelességében. Errõl a következõ felyezetben részletesebben írunk.

Azt is tanítja azonban a kereszténység, hogy a tévtanítások eredete sokszor a szellemvilágban  gyökerezik, azaz a Sátán és a démonok azok, akik téves gondolatokat ültetnek el az emberekben. Isten azonban nem enged korlátlan hatalmat a Sátánnak a kísértés terén, ezért a szellemvilágból nem komplett tanítási rendszerek érkeznek, hanem inkább az emberek hibás gondolatait erõsítõ ötletek, lökések, inspirációk.

Ezért sokszor nehéz eldönteni konkrét esetekben, hogy egy hibás gondolat milyen mértékben származik az emberi tévedésbõl, gõgbõl, hatalomvágyból, és mennyire közvetlen a Sátán ötlete, kísértése. Az emberi és démoni elemek ugyanis gyakran többszörösen összefonódnak és a ``Melyik volt elõbb: a tyúk, vagy a tojás?'' jellegû problémával találjuk szembe magunkat. Ezt egy egyszerû példán szeretnénk megmutatni, ami ugyan nem tévtanítás, de nagyon jellemzõ korunkra és egy tanításrendszernél sokkal egyszerûbb, így jobban áttekinthetõ.

A mai filmgyártás egy sajnálatos jelensége az erõszakos cselekményen alapuló filmek tömege. A megromlott természetû ember saját magától is szívesen néz ``lövöldözõs'' akciófilmet, mert gondolatban azonosulhat a hõssel, aki büntetlenül öldösheti halomra a ``gonosz ellenséget'', bizonyos szinten kiélheti erõszakos hajlamait, hatalomvágyát. A filmgyártók ezt felismerték, saját anyagi érdekeiktõl vezérelve az ilyen igényeket egyre jobban kielégítõ filmeket kezdtek gyártani, reklámozni, ami által még több ember került az erõszakon alapuló filmek vonzáskörzetébe. Pusztán ez, tehát a nézõ primitív vágyai és a filmek készítõinek pénzéhsége elegendõ lehet ahhoz, hogy bekövetkezzen az, amit láthatunk ma: a legkorszerûbb technikákkal, hihetetlen forgatási költségekkel és vadnál vadabb jelenetekkel igyekeznek a filmgyárak a nézõket filmjeikhez láncolni. Nyilvánvaló azonban, hogy ez az erõszakhullám a Sátánnak is nagyon kedvez, hisz a gyilkosság, erõszakos uralkodás, önzés lelkületét erõsíti az emberekben, ami sokszor olyan szélsõséges formában csapódik le, mint az USA-beli, gyerekek által elkövetett iskolai lövöldözések, melyeknek igazi racionális okát nem tudják megadni az elkövetõk sem. Ezért bizonyosak lehetünk benne, hogy valamiképp a Sátán is segíti ezt a folyamatot, de konkrétan tetten érni ezt igen nehéz, hacsak nem lehetetlen. Az akciófilmek producerei nem feltétlen sátánisták vagy megszállottak, ``csak'' a pénzt helyezik az erkölcs és Isten elé. (Júdás is lopással kezdte...) Mégis lehet, hogy itt-ott a Sátán ad tippet egy újfajta, hatásos ötlethez, amit azután a többi filmrendezõ is átvesz, pusztán emberi megfontolásból. A pénzéhség és a primitív ösztönök kiélése lelkületének általános támogatásában azonban bizonyosan benne van az õ keze is már évszázadok óta.

Mi volt elõbb tehát? Egy sátáni ötlet az erõszakos cselekményen alapuló filmek gyártására, vagy pusztán emberi megfontolások, melyeket csak felerõsített a kísértõ, meglovagolva az emberi vágyakat? Nem tudhatjuk, de nem is lényeges. Abban biztosak lehetünk, hogy Istennek nem tetszik ez a jelenség, így teljes határozottsággal elvethetjük anélkül, hogy részletesen ismernénk az eredetét. Visszafele gondolva a múltba kitalálhatjuk, hogy a Sátán mindenképp ott van az erõszak forrásánál, ha máshogyan nem, hát az ember bûnbeesésében, természetének megromlásában játszott szerepével, hisz Istennel összhangban levõ emberek nem vevõi a brutális filmeknek. De még az õsbûnnél is jelen volt az emberi elem: Ádám és Éva ellenállhatott volna a kísértésnek, a bûnhöz kellett az õ beleegyezésük, eltévelyedésük is.

Hasonló a helyzet a könyvünkben tárgyalt tévtanításokkal is. A ``modern'' változatok (pl. a New Age ágai) sokszor csak a régi, több ezer éves eretnekségek  és tévhitek elemeit állítják össze más formában, és csak az egyháztörténetben és az ókori eszmerendszerekben járatlanok számára tûnnek újnak ezek a gondolatok. Egyik legjobb példa erre a gnoszticizmus,  ami idõszámításunk kezdete környékén vonzott sokakat magához. Ebben a kereszténységbõl és keleti vallásból merített elemek keverednek, sokszor nagyon hasonló módon, mint pl. a szcientológiában  vagy a reikiben.  Így azt mondhatjuk, hogy a pl. a reinkarnáció  tana vagy a szellemlényekkel felvett kapcsolat nem a mai álpróféták találmánya, hanem ezek eredete a beláthatatlan múltba nyúlik vissza. (Errõl részletesebben olvashatunk az ``A New Age keresztény szemmel'' c. könyvben.) Igen nehéz tehát a tévtanítások egyes részeit szétválasztani forrás szerint. Azt viszont meg fogjuk mutatni ebben a könyvben, hogy egészében nézve ezek eltávolítják az embert Istentõl, a megváltó Jézustól, így mindenképp a Sátánnak hoznak hasznot.

Az elmondottak miatt általában nem foglalkozunk a tévtanítások emberi vagy sátáni eredetének részletes vizsgálatával. Egyrészt ez igen növelné a terjedelmet, másrészt - mint elõbb kifejtettük - a szétválasztás nem is egyszerû, sokszor csak Isten az, aki Szentlelke által a megkülönböztetés  karizmáján keresztül feltárhatja a rossz eszmék forrását. Ezeknél fontosabb azonban, hogy a legtöbb keresztény hívõnek elegendõ azt tudni, hogy egy tanítás miért ellentétes a kereszténységgel és mi a helyes tanítás a felvetett problémákkal kapcsolatban. Az eredetek, okok boncolgatása nagy elméleti felkészültséget és Istentõl kapott adományokat, karizmákat igényel, és az ezekkel nem rendelkezõ ember számára legálábbis idõpocsékolás a részletes vizsgálat. (Ami ráadásul még össze is zavarhatja, ha képességein és az Istentõl kapott meghatalmazáson túl vizsgálgatja a kérdéseket.)

Természetesen vannak egyértelmû esetek is. Késõbb írunk majd róla ([*]. oldal), hogy pl. a napilapok ``horoszkópjai''  pusztán a lap kiadójának nyereségvágyból elkövetett csalásai, a valódi jósláshoz és a Sátánhoz nincs közvetlen közük. Ellenkezõ értelmû példa: az agykontroll  egy bizonyos szintjén démonian viselkedõ tanácsadókra  kell magát bíznia a tanulónak. ([*]. oldal.) Mindezeken túl még a ``Magasabb Intelligenciával''  való kapcsolat is célként fogalmazódik meg az agykontrollban, aki szellemi lény, nem azonos Istennel és a tanácsadók felett áll hatalomban. Itt egyértelmûen démoni erõkhöz és magához a Sátánhoz való kapcsolódást fedezhetünk fel, a sátáni befolyás tehát világosan elõbukkan.

Következő: 2.3 A tévtanítások sikerének
Előző: 2.1 Napjaink tévtanításai [5,4]
Fel: 2 ``Vigyázzatok, nehogy valaki
H.A.