3.3.2 Szellemidézés, spiritizmus [5,5]

A szellemidézéssel foglalkozó emberek azt állítják: bizonyos gyakorlatok elvégzésével a szellemvilág  egyes tagjait tudják megkérdezni, és ez által jutnak számukra fontos információkhoz pl. a jövõre vonatkozóan.

Az elvégzendõ gyakorlatok igen sokfélék lehetnek. Egy részük különféle segédeszközöket  használ, melyeket gondosan kell elkészíteni és kezelni. Ilyen lehet pl. egy megfelelõ asztal,  melyre a résztvevõk kezüket helyezik és az asztal bizonyos billegése által jönnek az üzenetek (asztaltáncoltatás)  vagy egy inga,  melynek lengései jeleznek valamit. Közös ezekben az eszközökben, hogy mindegyiket igen kis erõk  mozgásra bírják, így egyrészt fennállhat a csalás  (akár a nem tudatos önámítás) lehetõsége is, de inkább azért van szükség ezekre az eszközökre, mert csatornát teremtenek a szellemi és az anyagvilág között: a szellemi lény kis hatását erõsítik fel jól érzékelhetõ szintre. Normál körülmények között ugyanis a szellemi lények egyáltalán nem, vagy csak nagyon kismértékben hatnak az anyagra, de ha pl. egy billegõ asztal körüli emberek szellemileg kitárulkoznak, az õ kézremegésük kicsi befolyásolásával már billegésre késztethetõ az asztal, és így jól felismerhetõek lesznek az üzenetek. Maguk az emberek esetleg észre sem veszik, hogy valójában az õ kezük okozza a mozgást, mert amikor várakozó lelkülettel odaültek az asztalhoz és elfogadták, hogy itt szellemek fognak válaszolni nekik, kaput nyitottak arra, hogy õket a szellemvilág befolyása alá vonja és kezük remegését már nem az õ tudatuk vezérli. Ilyenkor döbbenten (és sajnos örömmel) tapasztalják, hogy ``Mozog az asztal, pedig nem is mi mozgatjuk!''

Természetesen nem állítjuk, hogy minden esetben biztosan ez történik, de annyi bizonyos: a kis erõhatásra elmozduló tárgyak szinte minden esetben szükségesek a kezdõ spiritisztáknak, mert másképp nem hat rájuk a szellemvilág. A csalásokat leszámítva erre nyilván azért van szükség, mert másképp észrevehetetlen lenne a szellemlények hatása.

A ``haladó'' szellemidézõknél, ``médiumoknál'' más a helyzet. Nekik már nincs feltétlen szükségük segédeszközre, legfeljebb az összejövetel (``szeánsz'')  elején, hogy ráhangolódjanak a szellemvilágra. Ez a ráhangolódás is sokféleképp történhet: lehet az elõbb említett asztaltáncoltatás, varázsszavak  elmondása, zene  vagy fényhatások  megtapasztalása, kábítószerfogyasztás,  rituális tánc  (pl. a sámánoknál).  A ráhangolódás után a médium  közvetlen csatornája, szócsöve lesz ``valakinek'', aki válaszolgat a szellemvilágból. Ezek a válaszok lehetnek szóbeliek, ekkor a médiummal közvetlenül lehet beszélgetni, és õ a ``szellem'' nevében válaszolgat, de lehetnek egyéb jelenségek is, mint pl. csak egy adott médium jelenlétében jelentkezõ kopogó hang.  Az is elõfordul, hogy a médium ún. automatikus írással  rögzíti a szellemvilágból érkezõ üzeneteket, azaz csak írja, amit ``diktálnak'' neki, sokszor félig öntudatlan állapotban, azaz írás közben maga sem tudja mit ír, csak ha utólag elolvassa.

Megjegyzendõ, hogy a médiumok estében komolyan fennáll a tudatos csalás  lehetõsége, mivel a sok pénzhez juthatnak ``produkciójukkal''. A múlt században pl. élt egy lány testvérpár, akik híres médiumok voltak, mert jelenlétükben minden alkalommal ``kopogtató szellemek''  válaszolgattak. Sokan vizsgálták is a jelenséget, és semmiféle magyarázatot nem láttak (pl. nem volt mozdítható fadarab vagy egyéb, kopogásra alkalmas eszköz az asztal alján). Sok évnyi tevékenység után azonban maguk a médiumok ismerték be: kis koruk óta gyakorolták a lábujjal kopogást, amiben igen megerõsödött a nagy lábujjuk, és ezzel tudtak kopogni anélkül, hogy testük más része egy kicsit is megmozdult volna. Bár ebben az esetben csalásról volt szó, tevékenységük így is elég káros volt: egyrészt az emberek becsapásával szereztek pénzt és hírnevet maguknak, másrészt sokakat vittek a spiritizmus irányába, és feltehetõen sok ember részben az õ hatásukra került spiritiszta körökbe, ahol azután valóban szellemlényekkel vette fel a kapcsolatot.

A médiumok nagy része azonban azt vallja: valóban a szellemvilággal  áll kapcsolatban, és bizonyos esetekben olyan információkat mondanak el, melyeket emberi ésszel nem tudhattak meg sehonnan sem. (Elveszett tárgyak helye, jövõbeli események, stb.) A kereszténység álláspontja is az, hogy lehetséges szellemlényekkel felvenni a kapcsolatot, de ez nem megengedett. (Lásd a 3.1. és 3.2. fejezeteket a . oldaltól kezdõdõen.)

A spiritizmus hívei megkísérelnek kereszténynek tûnõ  elemeket is belevinni tanításukba, például szeretik megemlíteni, hogy a Szentírásban is le van írva egy konkrét halottidézési  eset. Ez azonban csak zavarkeltés. Valóban található egy ilyen rész a Szentírásban, méghozzá Sámuel  elsõ könyvének 28. fejezetében (1Sám 28,1-25 , terjedelme miatt nem közöljük itt), de ha elolvassuk ezt, csak megerõsödik bennünk, hogy nincs értelme halottidézéséhez fordulni. Hiszen ki fordul itt ehhez az eszközhöz? Az a Saul, akit Isten a választott nép elsõ királyává tett, de bûnei eltávolították Istentõl. Amíg Istennek tetszõ módon élt, bátran legyõzte az ellenséges seregeket még nagy túlerejüktõl sem ijedt meg, most azonban rettegve vár egy csatát. Mivel az Úr, akinek korábban nem fogadta meg szavát, nem segít neki tanáccsal, halottidézõhöz fordul. A szeánszon kapott hír igaznak bizonyul, de Saul nem ér vele semmit, csak félelme  fokozódik, és másnap meg is hal a csatában. Íme a tipikus példa: a rossz lelkiismeretû ember, aki fél a jövõtõl és elégedetlen azzal, amit az Úrtól kap, a spiritizmushoz fordul segítségért, de csak rettegése nõ és Istentõl elszakadt állapotban fejezi be életét másnap.

Másik zavarkeltési mód, hogy némelyek azt állítják: õk nem idéznek meg gonosz szellemeket, csak jókat, sõt, halott szenteket vagy egyenesen Jézust. Ekkor hivatkozni szoktak arra is, hogy Jézus egyszer Mózessel és Illéssel beszélgetett (Mt 17,1-8 ), vagy a kereszténység kétezer éve alatt számtalanszor bekövetkezett ``jelenésekre'',  amikor Jézus, szûz Mária  vagy más szentek jelentek meg valakinek és hiteles információkat adtak át. Elég azonban megnézni a ``megidézés''  és ``jelenés'' szavak közti különbséget, hogy lássuk: nem azonos dologról van szó. A megidézésekor az ember, a médium a cselekvõ fél, aki kezdeményezi a kapcsolatot, a jelenéskor pedig a megjelenõ személy kezdeményez. Nem fogadhatjuk el, hogy Jézust vagy valamelyik szentet bizonyos gyakorlatok elvégzésével ``elõ lehet rángatni'', kényszeríteni lehet a megjelenésre. A Szentírás több helyen biztat arra, hogy kérdéseinkkel és kéréseinkkel bátran forduljunk Istenhez, és mi magunk (az irat szerzõi) is tanúsíthatjuk, hogy az ima csendjében sokszor válaszol is Isten az õhozzá fordulónak. Ez azonban nem mindig történik meg, Istent nem tudjuk kényszeríteni a válaszadásra, különösen nem arra, hogy jelenjen meg nekünk Jézus vagy mondjuk szent Antal. Aki azt állítja, hogy a szellemek megidézésére használt technikákból merítve olyan gyakorlatokat dolgozott ki, mellyel érzékelhetõ válaszra készteti Istent vagy valamely halott szentet, biztosan hatalmas tévedésben van.

Valójában veszélyesen elbizakodottak   azok az emberek, akik azt hiszik, uralmuk van a szellemvilág felett, és azt idéznek meg, akit akarnak. Hisz ez irányban nincs természetes érzékszervünk és az isteni kinyilatkoztatás sem ad támpontokat. (Pontosabban ad: azt, hogy ez az egész terület elkerülendõ.) Érdemes most újra elolvasni a Katekizmus állásfoglalását (. oldal, 3.2. fejezet), amibõl itt csak egy mondatot írunk le újra: ``A mágia és a varázslás valamennyi fajtája, melyek által úgy tesznek, mintha hatalmuk lenne az okkult hatalmak fölött, mintha szolgálatukra tudnák kényszeríteni õket és természetfölötti hatalomhoz jutnának általa felebarátjuk fölött - még ha az egészségét akarnák is visszaadni -, súlyosan ellenkeznek a vallásosság erényével.''

Szent Pál világosan figyelmeztet arra, hogy a Sátán  igyekszik becsapni az embereket, másként feltûnve az emberek elõtt, mint igazi valója:

	... a Sátán is a világosság angyalának tetteti magát. Nem nagy dolog tehát, ha a szolgái is az igazság szolgáinak akarnak látszani. 2Kor 11,14-15

Végezetül még egy fontos dolgot kell megemlíteni. A médiumokat  a szellemvilággal  való érintkezés az esetek többségében nagyon kifárasztja, a résztvevõkön sokszor az értelmetlen félelem  és depresszió  uralkodik el, esetleg nem is feltétlenül a szeánszon, hanem utána. Elõbbirõl a spiritiszta könyvek egyértelmûen beszámolnak, utóbbira pedig saját ismeretségi körünkbõl is tudunk példát mondani.

Egy magyar fõiskolán néhány diák és tanár spiritiszta kört alakított, javarészt a puszta kíváncsiságtól vezérelve. A szeánszok  asztaltáncoltatással  kezdõdtek, majd amikor ebben gyakorlatot szereztek, kérték a szellemlényeket, lépjenek be valamelyikükbe, hogy az médiummá váljon. Ez meg is történt, és ezután az egyik tagon (aki személyesen ismert közösségünkbõl valaki) depresszió és szinte állandó félelem uralkodott el, pl. csak felkapcsolt lámpa mellett tudott aludni, mert a sötétségtõl rettegett. Ez tipikus történet, több hasonló van részletesebben leírva pl. Gál Péter atya könyvében. (Lásd az irodalomjegyzéket.) Mindezek a dolgok egyértelmûen mutatják, hogy a spiritiszta szeánszokon miféle erõk mûködnek, így valóban kerülendõ mindenféle szellemidézés.

Kedves Olvasó! Semmilyen körülmények közt ne vegyél részt spiritiszta összejövetelen, még akkor sem, ha hagynák a szervezõk, hogy meghúzódj a háttérben és csak figyelj! A Szentírás és a Katolikus Egyház  tanítása egyaránt a leghatározottabban tiltja ezt, mert meg akar védeni a rossz szellemi befolyástól. Semmi olyat nem lehet megtudni egy szeánszon, amire szükséged lenne hogy tudd, csak veszélynek teszed ki magadat. Ha kérdésed van bármivel kapcsolatban, és a választ nem találod meg önmagad, imában felteheted Istennek vagy megkereshetsz nagyobb tudású keresztény embereket, megpróbálhatsz hiteles keresztény könyvekben utánaolvasni. Sok kipróbált, biztos forrásra támaszkodhatsz tehát. Nincs szükség arra, hogy veszélynek tedd ki magad felesleges kíváncsiskodással.

	Következõ: 3.3.3 Jövendõmondás [5,5] Elõzõ: 3.3.1 Babona [5,5] Fel: 3.3 Az okkultizmus fõbb